A mélyen szunnyadó hajnali hegy
Az eső-lakkozta falevelek alatt
Hűvös magányt ölel rám a csend

Az út mellett menetelő fák közt
Tekintetem távolabbra téved
A láthatáron ásító lusta világ
Lassan úgy dönt, mégis csak felébred

Képzeletem ennél is messzebb,
Talán sejted, merre is kószál:
Egy nevenincs elvarázsolt tájon
A két mély-tüzű tónál...

A hegy-álmodta párával együtt
a hajnali sóhaj is feléd száll
Te messzi idegenből melegen
Arcomba néző napraforgószál.

Nem ezt a tavaszt vártam:
itt tört sugarú a Nap.
A tél még belekormol
harap a szél,
cibálja hajló derekuk a fáknak.
Suhogó villámnak feszülnek az ágak.

Zárt kapuk mögött
rozsdás remények hintája nyög,
s az elmúlásnak hegedül
szakadásig a csönd.
És egy távoli kertben, messze
napraforgók állnak ölelő-keresztbe.

Csak ülünk egymás mellett
némán,
kivetkőzve az érzelmekből.
A kandallóban násztáncot járnak a lángok,
a holdsugár gyertyafénnyel flörtöl.

Itt vagyunk egymás mellett,
de lélekben oly távol...
Elköltözött a világ,
megfeledkezett a máról...

Belém hasít a gondolat:
- Megvan! Ha már az érzelmek
elfogytak,
még mindig itt vannak,
feltámadásra várva,
kettőnk között a SZAVAK!

Szép napokat, kevés szelet,
álmodozó kék egeket.
Kacaj gyöngyöt egy füzérrel,
jó kedvet sok-sok szekérrel.

Három tündért, jóakarót,
az ágyadra szép takarót.
Meleg pitét asztalodra,
piros tűzet a kályhádba.

Szép szerelmet egész évre,
barátságot, saját képre.
Isten csókját homlokodra,
virágokat kalapodra.

Igaz utat, jó szerencsét,
háromkirályi köszöntést.
Tücsköt, fecskét, szép gerlicét,
kenyérrel teli kemencét!

Eltelt az év. A régi naptárt
újra cseréljük. Mondják: feledd
mi rossz volt, nem lehet
nyögni több éven át
múlt terhét, szorongásait.
Mondani könnyű - gondolod,
s fürkészed, néked mit hozott
örömöt-bánatot, mit tanít
a most jelen még, holnap emlék;
lettél-e jobb, bölcsebb;
titokban ezt szeretnéd,
beérni, nem botolni többet:
másoknak egyszer lehetsz még
emlék te is...

A szavak helyét itt legbelül
most puha csönddel bélelem,
hogy ringatózva elaludjon
a mindig éber félelem.

A hallgatásom rásimítom
árnyak ráncos homlokára,
s azt hogy voltál elfelejtem...
elfelejtem nemsokára...

Belülről indult, s átfutott
rajtam egy édes reszketés,
lüktetett, ahogy elárasztott
valami furcsa szédülés.

Csak néztelek, míg szemlesütve
mondtad: a múlt már nem kísért,
de tudom, Te is AZT érezted,
mikor a kezünk összeért.

Ha völgy leszel,
Én hűs patak benne
Ha te vagy a patak,
Én ívelt híd felette

Ha út leszel,
Én a szekér rajta
Ha te a szekér,
Én majd a pajta

Ha mese leszel,
Én gyermek, ki hallgat,
Ha gyermek leszel,
Én dal ki elaltat.

Ha irka leszel,
Én majd a lapja
Ha te az irkalap,
Én a vers rajta.

Ha vers leszel,
Én toll, mi leírja,
Ha te a toll,
Én sötétkék tinta.

Ha telihold leszel,
Én egy kis csillag,
Ha csillaggá leszel,
Kiválasztalak.

Ne sajnáld Te sem
én is változom.
Az idő szarkalábakon
átszalad felettünk,
s mert sarka ér
már itt-amott
ezüst-csillogó a dér.

Hanyatlott álmunk úgy pihen
hogy rezzenésre összeomlik,
hisz`a sors kezünkre bízta
a simító varázst.
Tehetsz-e mást
mint összehúzva köntösöd
átdúdolod a láz`t magadba
és gyermekmosolyra kéred
az összes áldomást?

Együtt tanultunk életet.
S hogy a gyengébbik kezet
szorítsuk (és fogunkat össze)
ha elgyötörne
a szobrozó csapás.
Teszünk-e mást,
mint újra - újraöltve
foltokat ragasztunk
ritkuló hitünkre?

Úgy fénylik bennem most is
ez a tizenöt tavasz
- csak az évek futnak el -
Te tudom: maradsz.

Ott állt az ablaknál, kinézett,
senki sem tudta, hogy mit érzett
szíve szúrt, hangosan dobogott
ahogy a vonat távolodott.

Karjait nyújtotta az ég felé
repítve sóhaját maga elé,
sírt, de mégsem gondolt rá haraggal,
csak kiáltott: vigyél magaddal!

Sokszor tekintek fel az égre,
S nézek a csillagok fényére.
Bámulattal állok,
S egyre csak csodálok.
A mélység.

Túlszárnyalva a felhőkön én,
Örök mindenség tárul elém,
S mintha tárt kapukkal,
Húzna karjaival.
A fenség.

Visszatekintve megpillantom,
Mit hátra hagyott akaratom.
Hiába szép az, de
Elég egy életre.
A kétség.

Így hát örülhetek felettébb,
Békében, új élet fényében,
Mert itt annyira szép,
És teljességgel ép.
Mindenség.

Oldal: Versek.
Kristály - © 2008 - 2024 - kristaly.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat